Boldog óvoda

Beszámoló az első „Boldogság-percek (-óra)” megvalósulásáról
A nyári óvodai életünkbe könnyen be tudtuk illeszteni a program első feladatát. A Bölcs bagoly
csoportos gyermekekkel (5-6,5 éves életkor) valósítottuk meg.
A kezdeményezés, szokásaink szerint történt, a gyermekek, ezáltal könnyen tudtak azonosulni. A báb
segítségével megfogalmazták érzéseiket, reakciójuk változatos volt a színeket illetően is, jól kijöttek a
családon belüli preferált értékek. A beszélgetés során többféle érzelemi állapotot neveztek meg. Az
érzelmi kártya használatát szeretik, szívesen válogattak, és választottak. A puzzle színezését mindenki
önkéntesen vállalta, változatos színeket alkalmaztak, és voltak, akik képeket is rajzoltak.
A puzzle színezése után segítettek a kivágásban és az összeillesztésben is, közben jó ötleteket adtak,
felszabadult örömkeltő tevékenységet éltünk át.
Szeged, 2017.06.27.
Gellényné Vízvári Mária

Puzzle